Hírek, programok

Ima a világbékéért a Szegedi Jógaközpont előtti békefánál

Szeretettel várunk, hogy közösen gyújtsunk gyertyát a békéért, a világbékéért. (Szeged, Kálvária tér 16.)

Talán hallottál róla, hogy február 14-én az indiai Kashmírban egy szörnyű terrorista merényletben 44 indiai katona halt meg. Az értelmetlen, vak, önző terrorizmus áldozatai ők is. Világszerte ezen a héten a Jóga a mindennapi életben központok békeimákat szerveznek. Emlékezve az áldozatokra, emlékezve azokra, akik hátramaradtak és szenvednek.

Mesterünk, VishwaguruJi tanítása alapján hiszünk abban, hogy a világ megváltozhat. Hogy minden kimondott mantra minden kimondott ima hozzájárul ahhoz, hogy a béke eljöjjön a világban. Hiszünk az erőszakmentességben. Ezért várunk szeretettel március 1-én, pénteken. Ezen a napon satsangot tartunk, amely 18 órakor kezdődik. A satsang vége felé, 19:30 körül lemegyünk a Jógaközpont elé, ahol 2012-ben ültettünk egy békefát és kifejezzük egy-egy gyertyával, egy-egy virággal a béke iránti vágyunkat.