2007. évi Közhasznúsági jelentés
Programbeszámoló

A Jóga a Mindennapi Életben Egyesület az alapszabályában meghatározott céljainak megfelelően 2007-ben is sokrétű tevékenységet valósított meg.

Jógatanfolyamok

Csongrád megye 3 városának (Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes) és Algyőn valamint Bács Kiskun megyében Kecskeméten tartottunk egészségvédő jógatanfolyamokat. A résztvevők kezdő szintű, többféle haladó szintű tanfolyamon vehettek részt. Egy-egy tanfolyam 12 héten keresztül, heti egyszer 2 órás foglalkozásból állt. A tanfolyamainkon a létszám 5-30 fő között volt. Júniustól augusztus végéig ingyenes jógatanfolyamot szerveztünk az újszegedi ligetben, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a Jóga a mindennapi életben rendszert®.

2007-ban egyesületünk jógatanfolyamain körülbelül 550-600 fő gyakorolt.


A tanfolyamaink bevételének egy része (általában 40-70 %) a terembér, melyet a fenti helyszínek tulajdonosainak (művelődési házak, iskolák) fizetünk. A bevételekből működtetjük a Jógaközpontot, és a Jóga a Mindennapi Életben Egyesületet. Az egyesület önkéntes oktatói munkájukért nem kapnak díjazást.

Licence szerződés

Az Egyesület jógaoktatási tevékenysége 2007-ban is a Nemzetközi Sri Deep Madhavananda Ashram Társaság (Jóga a mindennapi életben® rendszer nemzetközi szervezete) a jógaközpontokkal és a jógaoktatókkal kötött licenceszeződés keretein belül történt. Eszerint a jógaoktatás és programszervezés feltétele a (minden évben megújítandó) licence szerződés megléte. A 2007-re esedékes licence díj (a bruttó bevételek 12%-a) befizetéséhez szükséges pénzügyi összesítés május 31-ig elkészül.


A Jóga a Mindennapi Életben Egyesület tevékenységi területén Hrutka Ildikón, Friedrichné Nagy Ilonán és Juhász Juliannán kívül minden jógaoktató és jógaoktató asszisztens az egyesület licencének keretében oktatja a jógát.

Juhász Julianna egyesületi és csatlakozott oktató licence keretében is oktatott 2007-ben.

2007-ben a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület Licence Szerződése keretében oktató jógaoktatók és oktató asszisztensek:


Csongrád megyében:

Bohus Mihály, Boros Béla, Dr. Cseuz Tamás, Dudoghné Papp Magdolna, Fogarassy Judit, Héja Tibor, Juhász Julianna, Kiss-Albert István, Nógrádi László, Maróti József, Pasek Attila, Pálmai József, Szerdahelyi Bálint, Tapody Emília, Tari Tiborné, Vörös Andrea,


Bács-Kiskun megyében (Kecskeméti Jóga Kör):

Kotroczó Istvánné, Nánásiné Tóth Éva, Simon Anikó, Szabó Lajos, Velkey Józsefné,

Megjegyzés: A kecskeméti jógaoktató asszisztens társaink 2008-ban kezdtek el jógatanfolyamokat vezetni az egyesület szervezésében, de a licencekérelmük 2007. májusában kelt.


Tolna megyében:

Teszler Vendelné

Megjegyzés: nem oktat jógát, segít Dudogh Marianna budapesti jógaoktatónak, aki rendszeresen tart Szekszárdon jógaprogramokat.


Fejér megyében:

Tasnádi Márta

Megjegyzés: Tasnádi Márta évek óta tagja az egyesületünknek. A licence szabályok maximális betartása kapcsán nem sikerült, elsősorban a nagy távolság miatt a rendszeres kapcsolattartás. Így jelenleg az egyesület nem szervez programot Székesfehérváron és környékén. Tudomásunk szerint nincs JMÉ tanfolyam a megyében.


Megjegyzés: 2007-ben a Nemzetközi Sri Deep Mandhavananda Ashram Társaság jógaoktatói vizsgáját sikeresen letette:

Maróti József, Nógrádi László, Teszler Vendelné,


2007-ben a Jóga a Mindennapi Életben Egyesülethez csatlakozott jógaoktatóként tevékenykedett, a Licence Szerződése keretében oktató jógaoktatók:

Friedrichné Nagy Ilona, Hrutka Ildikó, Juhász Julianna


Rendezvények

oktatói összejövetel:



Jógaklubok, jógaestek, jógabemutatók

Éneklés (spirituális énekek)


Közgyűlés

május 19.

Ingyenes jógagyakorlás a ligetben


Programok Kecskeméten


Agárd (Fejér megye):

2007. október Egészségfesztivál


Nemzetközi jógaprogramok



Együttműködő partnereink, támogatóink:

Művelődési Házak


Oktatási intézmények


Egyéb intézmények:



Támogatóink:

Cégek, vállalkozók


Kiegészítés:

Egyesületünk is csatlakozott a WSPA (World Society For the Protection of Animals) nemzetközi aláírásgyűjtő kampányához az állatok jogaiért. Szegeden a szatszangokon, rendezvényeken több száz aláírást gyűjtöttünk eddig össze.


Ram Setu aláírásgyűjtő kampányhoz kapcsolódtunk, melynek célja India és Ceylon között kb. 10 000-20 000 évvel ezelőtt ember által épített híd (Ram Setu) megmentése, mely a világörökség részét képezi.

Nyilatkozat

A Jóga a Mindennapi Életben Egyesület tisztségviselői (az elnök, ügyvezető elnök, elnökségi tagok; az ellenőrző bizottság elnöke és tagjai) a 2006. év folyamán nem részesültek a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület anyagi vagy természetbeni juttatásában.


Szeged, 2008. április 24.



dr. Cseuz Tamás
elnök
Vörös Andrea
ügyvezető elnök